Hatalmas magyar siker Londonban – A magyar SPÁJZ SZÖRP újra a világ élvonalában

392
Hirdetés

 

A keszthelyi Spájz Szörp manufaktúra a Spájz Málnaszörp, Spájz Feketeribizli- szörp, valamint Spájz Provence szörp termékével nyert nemzetközi díjat. Különösen nagy öröm, hogy 2019 után a Provence szörp újból csillagot érdemelt ki. A Guild of Fine Food által szervezett, Great Taste Awards a világ legnagyobb kistermelői gasztronómiai versenye. Az immár 30 éve, 1994 óta minden évben megrendezésre kerülő versenyre évente több tízezer terméket neveznek a világ minden tájáról. Az 500 fős zsűriben a világ legjobb séfjei, forgalmazói, étterem-tulajdonosai, ételkritikusai és szakírói foglalnak helyet, akik mindegyik nevezett terméket vakteszt során kóstolnak és bírálnak, majd mindössze néhány száz terméknek ítélik oda a legrangosabb három- csillagos elismerést. A zsűri a márkajelzéstől és a csomagolástól függetlenül az igazán nagyszerű ízeket, illatokat, textúrákat keresi. A Spájz Szörpök ezúttal is sikert arattak, immár negyedszer. A benevezett Spájz Málnaszörp, Spájz Feketeribizli-szörp, valamint Spájz Provence szörp termékek mindegyike egy csillagos elismerésben részesült.

SPÁJZ MÁLNASZÖRP
„Az érett málna íze dominál, a bírák imádták az ital frissességét. Szép rózsaszín, sűrű
megjelenéssel és finom gyümölcsös illattal rendelkezik. A savanykás és édes jegyek
remek egyensúlyban vannak. Sokoldalú termék, fagylalt- vagy akár salátaöntet
izgalmas kiegészítéseként is ajánljuk.”

 

 

SPÁJZ FEKETERIBIZLI-SZÖRP
„Mély és gazdag gránátszín, az igazi fekete ribizli illatával és természetes ízével bír. A
visszafogott édesség ügyesen lett eltalálva, desszertekhez és koktélokhoz csepegtetve
ajánljuk.”

 

 

 

SPÁJZ PROVENCE SZÖRP„Illatában kellemesen citromos, ízvilágában pedig virágos tónusú. Imádtuk ezt a
kombinációt!”
Fotót készítette: Juhász Ráhel

Bálint Áron ügyvezető arról beszélt, hogy a rendszeres Great Taste Awards elismerések
nagyon fontos visszajelzést adnak arra vonatkozóan, hogy a termékek minősége
nemzetközi értelemben is kimagasló és a világ bármely pontján értéket képviselnek.
„A több tízezer nevezett termék egy szigorú, többpontos szakmai véleményezésen esik
át egy mintegy 500 főt számláló zsűri bevonásával. Ennek eredményeként a
jelentkezők töredéke részesül csak elismerésben és valóban csak a kifogástalan
alapanyagokból, harmonikus zamatokkal rendelkező, kategóriájukban legjobb
minőségű termékek kapnak csillagot. Az elismerésen túl fontos visszaigazolás
számunkra, hogy a díjat immár negyedik alkalommal nyertük el, mely jelzi filozófiánk
egyik alapkövét, hogy a minőség tekintetében sosem kötünk kompromisszumot.” –
fogalmazott Bálint Áron.

A szörp a Bálint családban szenvedély. Keszthelyi, családi tulajdonban lévő
manufaktúrájukban 2013 óta készítenek kiváló minőségű szörpöket. A szörpökbe
kerülő gyümölcsöket direkt préselik, a termékek ízfokozó, aroma-, színezék- és
tartósítószer-mentesek. Az előállítás során a modern technikai eszközök adta
lehetőségeket ötvözik többgenerációs családi receptjeikkel. A Spájz Szörpök nem
régiben megújultak, a termékek ezúttal nem csak új, fiatalos arculattal és még
praktikusabb csomagolással, de még gyümölcsösebb receptúrával (50%
gyümölcstartalom) érhetők el. A megújult design Borbély Zita tervező grafikus munkáját
dicséri.

A képen Bálint Kata, Bálint Endréné Ildi és Bálint Áron. Fotót készítette: Jágity Fanni
A Spájz Szörp kínálatában jelenleg 17-féle szörp található, 3 fajta kiszerelésben: 0,5 l és
0,75 l-es palackos, valamint 3 l-es gasztró kiszerelésben. Továbbá a kínálatban 3-féle
spritz by Spájz szénsavas szörpital található, melyek alapjául is a kiváló minőségű Spájz
Szörpök szolgálnak.

 

A Spájz Szörpök és spritz by Spájz szörpitalok a Müller, Kifli.hu, Bortársaság,
Culinaris, SPAR, INTERSPAR, valamint egyes COOP-ok a polcain érhetőek el korlátozott
választékkal. A teljes szortiment a https://www.spajz.shop webáruházban érhető el,
akár 48 órán belül házhoz szállítva.