Vissza a nyárba, rodoszi emlékek

367
Hirdetés

Lassan itt az ideje a nyári programok tervezésének, nyaralás kérdése már ilyentájt elkezd bennünket foglalkoztatni a hosszú téli napok, hetek, hónapok beálltával, reménykedve várva a napsütést, tavaszt és a nyár beköszöntét. Még egy tavaly nyári emlékkel adós maradtam. Folytattuk a görög szigetek feltérképezését, 2021 nyarán Rodosz szigetét választottuk, azon belül Faliraki településen a Hotel Tsampikát*** foglaltuk all inclousive ellátással. A választásunkat egyáltalán nem bántuk meg, sem a szállás sem a programok tekintetében. Az IBUSZ nyári charter járatával mentünk, annyi nehezítő körülménnyel, ha fogalmazhatok így, hogy kifelé úton Karpathoson leszálltunk, mivel ún. dobbantós járat volt, és két szigetet egy gép ölelt fel. Haza felé nekünk volt könnyebb helyzetünk, mert már Rodoszról egyenesen Budapestre repült a járat a karpathosi utasokkal együtt. 

Első napunk szinte végig az utazással telt, kora délután indult a járatunk és ezzel a kis technikai le,-felszállással megspékelve estére értünk a szállásra, ahol már vacsorával vártak bennünket. Az ételekre nem lehetett panaszunk, ahogy semmi másra sem, nagyon változatos, görög ízvilágú svédasztalos ételekkel készültek, egy igazi kis családbarát hotelről beszélünk. Óriási medecével felszerelet, kényelmes napáagyakkal, napernyőkkel körülvett, mivel a hotel mint már említettem,all inclusive ellátásával bármikor oda tudtunk menni a bárba egy hűsítőt elfogyasztani, legyen az étel, ital, gyümölcs, fagyi. 

A hoteltől a part kb. 10 perc sétára volt, lassan mélyülő, homokos partszakasszal. Két napra béreltünk autót, hogy a sziget zeg-zugos kis részeit mi magunk fedezhessük fel. Kicsit beárnyékolta nyaralásunkat, hogy éppen akkor pusztítottak hatalmas kiterjedésű erdőtüzek a szigeten, így például a pillangóvölgybe el sem tudtunk menni, mivel ez volt a tűz egyik gócpontja. Nem volt túl jó érzés, hogy amint vacsorázunk, a fejünk felett cikáznak a tűzoltórepülők és a tengerből merítve oltják a tüzet. Mi ettől a speciális helyzettől próbáltuk függetleníteni magunkat, és próbáltuk a nyaralás minden percét tartalmasan kihasználni a lehetőséginkhez mérten. Első autós napunkon elmentünk Lindosba. A város fő látványossága a fellegvára, ahonnan pazar panoráma tárul elénk. Az időjárásra sem lehetett panaszunk, épp mikor itt jártunk közel 40 fokban kaptattunk fel a domboldalon. Lindosnál két öböl is található, Szent Pál öböl, és a lindosi strand, a sziget egyik legszebb strandja itt található.

 

Következő kirándulásunk pedig Afantuba vezetett, ahol megnéztük a Hét Forrást (Epta Piges). A vízesést hét patak táplálja. A források vizét egy kb. 200 méter hosszú alagúton keresztül vezetik a tóba, amin akár át is lehet sétálni. 

Innen Prassonissire mentünk, ez a sziget legdélebbi pontja, ahol az Égei és Földközi-tenger összefolyik. Egy kis földnyelven ki is lehet sétálni. Szörfösök és Kiteszörfözők kedvenc helye. Különleges élmény volt a vízben sportolók között cikázni. 

Különleges starndokat is kipróbálhatunk, mint például a Kalithea thermét, ez a fiatalok számára mai trendi elegáns napernyőkkel, pihenőkkel,koktélbárokkal, zenével, igazi beach hangulattal várja az ide látogatókat. A modern, színvonalas szolgáltatásai miatt csak belépőjeggyel lehet a strandot igénybe venni.

Egy szervezett hajókirándulsra is beneveztünk ennyi saját program után ellátogattunk Symi szigetére. Festői látvány tárult már a hajóról elénk. Az élénk színű házikók mesébe illő látványa már a hajóról ámulatba ejtett bennünket. Ahogy leszálltunk a hajóról, egy szivacskészítő mesterrel találkoztunk, mivel Symi a szivacskészítés őshazája is, ha nevezhetjük így. Aztán egy fűszerbemutatón is részt vehettünk, ahol betekintést nyerhettünk az eredeti görög fűszerek világába. Természetesen a sziget feltérképezésének fénypontja a legmagasabb pontjáról elénk táruló panoráma volt. A sziget specialitását is megkóstolhattuk az egyik helyi tavernában, igazi finomra sütött symi rákocskákat, maga volt a csoda az az ízvilág, amivel találkoztunk. 

Természesen a szigetről elnevezett Rodosz főváros sem maradhatott ki a kirándulási listánkról. Ide Falirakiból taxival mentünk be, kb. 7 km-re voltunk a fővárostól. Nagyon hangulatos macskaköves utcácskáin keresztül sétáltunk el a várig, amit a vírushelyzetre való tekintettel sajnos csak kívülről tudtunk körbejárni, de a monumentális várfalak így is ámulatba ejtőek voltak. Egy délutáni és esti program keretén belül jártuk körbe a várost, olyannyira, hogy a naplementét is sikerült a város egyik legmagasabb és legszebb pontjáról megnéznünk. Majd miután a nap lenyugodni látszott a tengerbe, még elfogyasztottunk egy kellemes vacsorát egy helyi tavernában, természetesen itt sem maradhattak el a helyi görög specialitások, suvlaki és tzaziki.

Egy hetet töltöttünk ezen a csodálatos görög szigeten, és miután több szigetet volt már szerencsénk bejárni, Krétát, Zakinthost, csak, hogy párat említsünk, Rodosz is ott van a szívünkhöz közel álló desztinációk között, ahová bármikor érdemes visszatérni.