Következő napunkat Disney Land-i kalandunkkal folytattuk. Ez abszolút egy egész napos hóka-móka. Mi egy napot terveztünk itt tölteni, egy parkos és két parkos jegyet is lehet venni, de mi úgy gondoltuk, ne zsúfoljuk be a két parkot egy napra, inkább egyet, de azt tudjuk rendesen körbejárni, feltérképezni. Úgy gondolom ez nagyjából sikerült is, nem maradt bennünk a nap végére hiányérzet.
Annyi ami sok időt vesz el, hogy mindenhol hosszú tömött sorokban állva kell várakozni egy-egy felülős – beülős látványosság kipróbálása alkalmával. Így mi csak párat próbáltunk ki, inkább az volt a cél, hogy körbe tudjuk járni a parkot teljesen. Olyan érzés, mikor belépünk, mintha egy mesevilág kellős közepébe csöppennénk. A felnőtteket is visszarepíti az időbe, egy kicsit a gyerekkorba, mesék világába, Hamupipőke hintóját látva, Pinokkió háza előtt elsétálva. Tematikus parkként is funkcionálnak, miután mi október végén voltunk ott, már javában minden Halloween-i díszletekben pompázott. Gyerekek kedvenc mesehőseikkel is fotózkodhatnak, most a vírushelyzetre való tekintettel csak kordonnal elválasztva megfelelő védőtávolságból, de még így is nagy élményt tud nyújtani az apróságoknak. Ha megéheznénk, számos étterem áll rendelkezésre, fánkozó, muffinárus, pizzéria, hot-dog árus, csak hogy párat említsünk. Sok üzlet árul kis emléktárgyakat, plüssöket, hűtőmágnest, édességeket, ruhaféléket, amiket kifelé menet meg is vásárolhatunk, csak hogy valami kis emlékkel térhessünk haza.
Ide és Versaillesbe is csak EU COVID igazolvánnyal lehetett bemenni, ezt külön a bejáratoknál ellenőrizték a konzuli oldalakon megjelölt feltételeknek megfelelő korosztály számára. (Itt jegyezném meg, hogy olyan sajnálatos helyzetben élünk, vagyunk manapság, ha valaki útnak indul, mindenképpen tájékozódjon az éppen aktuális beutazási szabályokról az adott ország konzuli oldalán), Versaillesben és Disney Landban is kötelező volt a maszk használat, szigorúan ellenőrizték és külön is felhívták rá a figyelmet a belépéskor.
Szombati napunk fénypontja az Eiffel torony meglátogatása volt, 12.00-ra volt jegyünk, már időben odaértünk, hogy a bejutáskor a hosszú sorbanállást ekerüljük. Ez sikeresen is alakult, liftes jegyet vettünk, felfelé lifttel, lefelé viszont gyalog jöttünk. Második szintre szólt a jegyünk. Úgy gondolom a panoráma szempontjából ez bőven elég, nagyon megéri eddig is feljutni. Hatalmas élmény volt mindhármunknak. Fent már nem nézik, ki mennyi időt tölt el, mi kb. egy órát voltunk fent. Gyönyörű időnk volt, verőfényes napsütés. A képeink azt hiszem magukért beszélnek.
Innen még tovább kirándultunk, a következő fő látványosságunk a Montmartre, Festők tere, Sacre Coeur, onnan pedig a Notre Dame, Louvre és Diadalív. Louvreba sajnos az idő rövidsége miatt nem tudtunk bejutni, de ami késik, nem múlik. Tervezünk még eljönni a divat fővárosába. Este sétáltunk egy nagyot a Szajna parton, épp mikor odaértünk az Eiffel toronyhoz, akkor kapcsolták fel a csillogó-villogó fényeit. A látvány lenyűgöző volt.